Tóth László

SENSEI

Kezdet és bemutatkozás

Tóth László

Budapesten születtem 1989.12.31-én.

A gyermek- és fiatalkoromat Pesterzsébeten töltöttem el. Pesterzsébethez és Soroksárhoz ezer szállal kötődöm, itt laktam, és az általános iskolai tanulmányaimat is itt végeztem. A karatéval is itt ismerkedtem meg 1996-ban, ami azóta az életemet határozza meg. Édesapámnak és első mestereimnek nagyon sokat köszönhetek, akik a kezdeti nehézségeken átsegítettek, és megszerettették velem a karatét, ami életvitellé vált számomra azóta.

Tanulmányok

Tanulmányaimat Budapesten végeztem el, 2011-ben bölcsész diplomát szerezve. Később bővültek tanulmányaim sora is. Azóta szakedzői végzettséggel is rendelkezem, elvégeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karát is.

A Japánban eltöltött két évem alatt figyelmem nemcsak a sportra irányult. Jó lehet, hogy energiáim nagy részét vette el, de igyekeztem az élet más területein is kitűnni. Az iskolában, ahol a japán nyelvet és kultúrát tanultam, évfolyam másodikként abszolváltam tanulmányaimat.

Hazatérve Japánból a további iskolai tanulmányokat folytattam a munkavégzés mellett. Folyamatosan minden téren fejlesztettem magam, és mai napig fejlesztem.

Sikerek és eredmények

Fiatalon a karatéval párhuzamosan együtt sok más sportot is csináltam, és értem el eredményeket. Úszás, ping-pong, amerikai foci. Az itt megszerzett tudásokat is igyekeztem a későbbiekben hasznosítani a karatémban. Itt főként a különböző típusú fizikai és erőnléti felkészülésekre gondolok.

Versenyzői pályafutásom a többi versenyzőhöz képest is csak jóval később indult el. Számtalan kisebb versenyen indultam, főként, hogy a versenyzés, a megmérettetés ízébe belekóstoljak. Motivált, hogy a sorból kilógva, kisebb és vékonyabb voltam, és sokan leírtak, hogy nekem ez nem sikerülhet. Későbbi eredményeimmel igyekeztem ezekre a hangokra cáfolatot adni.

A 2013-as év volt számomra, ami az első nagyobb sikert meghozta, mikor az újabb magyar full contact bajnoki cím mellé amatőr K-1 Európa-bajnoki címet is nyertem -75 kg-ban.

A 2014-es Tokyo Kupán egyedüli külföldiként szerepelhettem, és az előkelő ötödik helyezést sikerült megszereznem formagyakorlatban 81 induló közül. Ez volt az első komoly siker, miután a japánok felfigyeltek rám. Ugyanebben az évben a Tokiói világbajnokságon kumite (küzdelmi számban) szintén az ötödik helyezést értem el. A tornán különdíjban is részesültem, ugyanis a legharcosabbnak járó díjat nekem ítélték oda.

2015-ben a Bing Bang 20. gálán a főmérkőzés az enyém volt, és Japánban, a tv-ben is élőben látható volt! A 3×3 perc végén pontozással kaptam csak ki egy helyi kedvenc japán versenyzőtől.

2016-ban részt vettem a K-1 hivatalos amatőr Világbajnokságán Olaszországban, ahol az ötödik helyen végeztem. Magyarországot egyedül képviseltem! Decemberben a hazai rendezésű Kempo Karate Európa-bajnokságon sikerült az aranyérmet elhoznom kategóriámban.

A 2018-as év volt számomra a legsikeresebb a sportolói pályafutásomban. Sikerült a hazai rendezésű Világbajnokságon két kategóriában is a dobogó legfelső fokára felállni. Év végén a Világkupa-győzelemmel sikerült az évet zárnom.

2021-ben tanítványommal, Kákosy Olíviával megnyertük a Pozsonyi Világbajnokságot.

Életút

Lehetőségem adódott, hogy 2014–2015 között két évet Japánban élhessek. Ezen időszak alatt iskolában tanultam, dolgoztam, és edzésekre jártam. Azon kevesek közé tartozom a mai világban, akik sikeresen teljesítettek egy bentlakásos karatés programot, ezzel is kivívva a japánok és más ország karatésainak elismerését, és tiszteletüket.

A program fél évig tartott, napi 11 óra edzést foglalt magába, plusz az iskola körüli teendőket.

Különös megtiszteltetésnek éreztem, hogy Fujimoto Mester elvállalta oktatásom, és uchideshi-vé (bentlakásos tanítvány) fogadott.

Japánban való tartózkodásom alatt sok olyan célt értem el, amit még előttem nem, vagy csak nagyon kevés magyar, külföldi embernek sikerült.

Sikeres 4. danos övfokozatú vizsgát és instruktori vizsgát teljesítettem a Japán Karate képviselői előtt.

A sumo világába is betekintést nyerhettem, mikor közösen edzhettem az egyik legismertebb japán sumo birkózóval, Kotoshogikuval. A kapcsolatunk máig fennmaradt, 2016-ban az esküvőjére egyedüli nem japán vendégként meghívást kaptam.

Hazatérve tovább folytattam a tanulmányaimat, edzéseket, versenyeket, és elkezdtem a jövő tehetségeinek nevelését is.

Célok

Céljaim, hogy lehetőségeim szerint további versenyeken és szemináriumokon vegyek részt. Fejlesszem tudásomat, csiszoljam a technikámat, új és értékes emberekkel találkozzak, akik a szakmai fejlődésemben, a későbbiekben a segítségemre lehetnek.

Ezért is keresünk mindig új lehetőségeket, hogy ezáltal is visszaadjak valamit Pesterzsébetnek és Soroksárnak abból a sok szeretetből és támogatásból, amit az évek alatt kaptam, amíg felnőttem.

A sportolás számos pozitív előnnyel jár az óvodás és iskolás gyerekek számára, különösen, ha az iskolai tevékenységek mellett végzik:

I. Fizikai egészség:

Rendszeres sportolással javul az állóképesség, erősödnek az izmok és csontok, és kialakul az egészséges testtartás. Ez hosszú távon hozzájárul az egészséges életmód kialakításához.

II. Mentális fejlődés:

A sport segít a gyerekeknek megtanulni a koncentrációt, fegyelmet, valamint fejleszti a problémamegoldó képességeket és az önbizalmat. Ezek a készségek az iskolai tanulmányokban és az élet más területein is hasznosak lesznek.

III. Közösségi élmény:

A csapatban vagy csoportban végzett sporttevékenységek elősegítik a szociális készségek fejlődését, mint például az együttműködés, a tisztelet és az empátia. A sport révén a gyerekek barátságokat kötnek, megtanulják a közös célokért való küzdelmet, és azt is, hogyan kezeljék a sikereket és kudarcokat.

IV. Szabályok és felelősség:

A sport tanít a szabályok betartására, az önfegyelemre és a felelősségvállalásra – mindezek alapvető fontosságúak a felnőtté válás folyamatában.

Célom, hogy a jövő generációjának átadjam mindazt, amit én kaptam a sporttól: tartást, tiszteletet, fegyelmet és önbizalmat. Szeretném, ha minél több gyermek megtapasztalná a harcművészetek értékét, és azon keresztül egy teljesebb, tudatosabb életet élhetnének.

Mindemellett személyes céljaim közé tartozik, hogy saját versenyzői és edzői pályámat tovább fejlesszem, új kihívásokkal szembesüljek, és minél több fiatalt inspiráljak a helyes útra lépni.

Legjobb eredményeim időrendben:

2018. World Sport Kempo Világkupa Magyarország, Budapest 1. hely Formagyakorlat

2018. IKF Kempó Világbajnokság Magyarország, Budapest 1. hely Formagyakorlat

2018. IKF Kempó Világbajnokság Magyarország, Budapest 1. hely Csapat formagyakorlat

2015. IKF Kempó Európa Bajnokság Magyarország, Budapest: – 1. hely Formagyakorlat

2015. K-1 Amatőr Világbajnokság Olaszország, Montecatini Terme: – 5. hely – 75 kg

2015. K-1 Bing Bang 20 gála Japán, Tokyo: főmérkőzés

2014. TEK Budo gála, Budapest: Gála bemutató

2014. Karate Világbajnokság Japán, Tokyo: 5. hely -75 kg

2014. Karate Tokyo Kupa: 5. hely Formagyakorlat

2013. K-1 amatőr Európa Bajnokság: – 1. hely -75 kg

2013. Magyar Bajnokság full contact Budapest: – 1. hely –75 kg

2012. Magyar Bajnokság full contact Budapest: – 1. hely -75 kg

2011. Magyar Bajnokság full contact Budapest: – 1. hely -75 kg